Európai utak és viszontagságok
Hajrá Budapest-Bamako Rally 2016!
Tűzokádással ás és konfettihegyekkel kezdődött a sorrendben 11., magyar ágyúgolyó futamnak titulált verseny is, a Lurdy Ház parkolójában. Most nem írok szütymörgéseket az előkészítés, felkészítés időt rabló tevékenységéről, hanem belecsapok a lecsóba.
A Gólem nevű harci elefántunk felkészítve, csak az ormányán virító „trabant” felirat árulja el, hogy nem a Hannibál vezette pun hadsereghez tartozunk. Az irányunk is más. Ők Afrikából Európára céloztak, mi pont Afrikába indulunk! A modern kor minden vívmánya nálunk van, de kit érdekel a digitális technika megannyi eszköze, amikor a fő: a két harminc literes cefrés hordó fenn van?! A tavalyi design az idén is jelen. A csillagok háborúja dúl kívül és belül. A trabi oldalán felirat: Millenium Flacon version 2.0. A motorháztetőnket az ezeréves sólyom fotója foglalja el, a szolnoki Stílus Kft. kivitelezésében. Ők mintázták „Az erő velünk van!” feliratot, és a cefrés hordóinkból is ők maszkíroztak hiperhajtóművet.
A navigátor ülésében egyenesen Darth Maul barátom feszít, míg én Yoda-ként próbálok összetöpörödni. A tetőnkre még a kora reggeli órákban befészkelte magát két szőke madonna, induláskor alig bírtuk őket onnan lepiszkálni.
A parkolóban régi, kedves ismerőseink is jelen voltak, szám és név szerint nehéz őket felsorolni, de megpróbálom, mert megérdemlik. A tavalyi hősök közül sok mindenki eljött az idei rajtra: volt a Robur-banda, és az Uaz, a Kicsisólyom, aki a Punto-ról Qashqai-ra váltott, jöttek a „Kedvesek”, a „kedvesek kedvesei”, a kedvesek szülei és nagyijai. László barátunk újfent kinn volt fotózni, Barbara a süteményeivel képviseltette magát. Ledobta az álorcáját Anna Schwelung, akiről kiderült, hogy egy nyugdíjas öregúr, (nem mellesleg profin fotóz). Németh Laci bácsi és keresztfia a Metabondot hozta, Darth Maul Katija a bodza szörp adalékot.
Csaba bárátomból Renáta csinált-festett vadállatot, háziasszonyként meg az előző történetből is ismert jó lábú szoknyás „Moneszka” asszisztált. A kedvenc perselymalacunkat hízlalta mindenki, de kaptunk kávét, csokoládét, édességet, jó kívánságokat rogyásig. A start-kapuban vívott egyet Yoda Darth Maul-lal, majd elgurultunk még húgomhoz lemosni a piros festéket Csaba arcáról.
Következő nekiugrással lejutottunk Siófokig, ahol „geofifikus” barátunkkal elszívunk egy szivart, és kabala pénzként nigériai bankjegyeket kaptunk. Ha azt már használni fogjuk, nagyon elszúrtunk valamit. Mivel utunk Dél-Franciaországon vezet majd keresztül, a trabantban meg elfér, bevállaltuk Péter és Adrienn számára, egy kísérleti Perpetuum mobile kiszállítását. Siófokon vettük át és Perpignon mellett kézbesítettük. Nagyjából, egészében megvagyunk, akár indulhatunk is.
Az európai szakasz versenyfutás volt az idővel.
Az idő győzött.
Elsődleges tervünket; a Livornóból közvetlenül Tangerbe induló hajót törölték. Másodlagos tervünket; a Genova-Tangert azzal csúsztuk el, hogy részt vettünk a rajt ceremónián.
Harmad-negyed-ötödrangú terveket pedig a növekvő távolság és a fix idő függvényében sorban buktuk. Pedig a papíron és az interneten történő kidolgozás remek volt. A magyar-szlovén-olasz-francia pályán sorban gyűrtük a km-eket, végül mégis csak a gibraltári szorosban szálltunk hajóra, és kompoltunk át Afrikába.
De addig még napok fognak eltelni!
Egyelőre azon csodálkozunk, hogy alig-alig akadunk össze más, Bamako matricát viselő autóval. Olaszországban közvetlenül a határátlépés után az Isztriai-félsziget egyik benzinkútjánál éjszakázunk. Nem verünk sátrat, egy könnyed hálózsákos biwakolás a betonon, pont elég. Úgyse fürdünk majd minden nap, célszerűtlen lenne leizzadni! Hajnaltájt beáll a parkolóba egy rendezői autó is, nulla-valamennyis, ebből félálomban arra következtetünk, hogy nem vagyunk elkésve. Másnap elérjük, és elhagyjuk a francia riviérát. A jelenlegi migránsáradatra való tekintettel nem jövünk le a pályáról, mert tudjuk, a kis, tengerpart mellett vezető útvonalakon gyakorta van határellenőrzés miatt több órás várakozás. A nizzai fizetőnél látunk aznap egy Bamkós terepjárót. Tolat a pályán, mert olyan kapuhoz állt, ahol nem fér át. Mi akárhova állhatunk, lényeg, hogy fizessünk. Itt még fizetünk, de Arles után végleg elhagyjuk a pályát, és ezen az éjen egy körmönfont nevű Nissan-Ensurience nevű falu fölött lévő panorámás hegyen éjszakázunk.
Illetve a kilátás megtekintése és az erős szél konstatálása után Csaba barátom kijelenti, hogy nem hülye ő, hogy ekkora szélben sátrat verjen. Menjünk lentebb, a panoráma huszadrendű, ha úgyis alszunk.
Jó. Legyen úgy!
Az új sátrat teszteljük, ami azt jelenti, hogy egy ultrakönnyű alvóhelyen egy kg-nál kevesebb anyagba csomagolódunk ketten. Hajnalban könnyed fotózás, és nekifutunk Katalánföldnek. Megkeressük és előtelefonáljuk a föld alól is Péteréket, akik évek óta Joreget, a lakóautójukat nyüstölik Európában, a fejükbe vett világkörüli út szándékával. Megszabadulunk a ránk ruházott Perpetuum Mobile-től, eszünk egy jó spagettit, és nyomban támadunk tovább Spanyolország felé abban a biztos tudatban, hogy a melillai hajót még elérjük.
Hát nem!
A pálya mellőzése és a kis utakon való kacskaringózás annyi időnket elveszi, hogy ezt is lecsússzuk. Éjféltől inkább alszunk egyet, elvégre holnap is nap lesz, vezetni kell újfent. Ismét laza biwak, trabantkeréknek támasztott hátizsák, betonra kidobott polifoam, hálózsák. Ezen a napon már nem is látunk versenytársat, de úgy gondoljuk: Biztos a mezőny legelején vagyunk!
Másnap elérjük a Gibraltári szorost, és Tariffa városát. Nagyívben kikerüljük a kikötőben lebzselő jegyárusokat, egyenesen bevágtázok a hivatalos irodába, és megveszem kedvezménnyel a következő kompra szóló jegyet. Honnan a kedvezmény? A pénztárban dolgozó juanita látja a nyakamban a Bamakó nyakbaakasztóját, elújságolja, hogy néhány éve barátjával részt vett a versenyen, és ezért most keres nekem egy kedvezményes jegyet. Óvatosan megérdeklődöm, hogy mások nem is keltek át itt ma, csak mi?
Úgy látszik, csak mi.
Sebaj, akkor elő a titkos fegyverrel! Elővesszük a tavalyi itinert, és még a kompon összevetjük az ideivel. Ott, ahol keresztezőnek, ott fogunk mi ismét a mezőnyhöz csatlakozni. Mivel mindketten hegymászók vagyunk, így legalább átkelhetünk az Atlaszon.
A hajón már megkezdődik az útlevelek ellenőrzése, a marokkói regisztrációs szám bepecsételése.
Aztán kikötünk és kigurulunk Afrikába.
