Toscana és hajóra szállás.
Történetünk előzményeihez tartozik, hogy a hónapokkal korábban beharangozott utunkat csakis a Covid koordinálta az utolsó hetekben.
A hajójegyünk megvásárlásáig minden “függőben” volt.
A hétről hétre változó korlátozásokat igazi kényszerítő eszközként éltük, éltem meg.
Aztán végül mégis a két irányból indított űrrakéta Toscanaban állt közös pályára.
Baccinello nevű falu gondolom mindenki számára közismert, ha mégsem akkor elárulom, hogy Dante mester Cana-ja mellett keresendő.
Előtte közös bevásárlást ejtettünk meg Grosseto városában, ahol még “pertut” is ettünk hideg mozzarella formájában.
Az időjárás:
Na, azt hagyjuk el
Néha esik, néha fúj.
Mindenki várja már Afrikát, de csak én tudom, hogy ott néha esik, mindig fúj.
Az első közös terepedzésünket végül is a toszkán dombok között ejtjük meg és egy gyönyörű birtokon naplementézünk, éjszakázunk.
Rálátás a domboldalból a Földközi tengerre, Elbára és végül még Korzika is bevillantja magát.
A 13 hektáros terület eladó, ha valakit megfogtak a képeim, információért, kontaktért kereshet.
Óhh, pardon!
Nem csak az én képeim, hiszen a társakat sem szeretném bemutatás nélkül hagyni.
Zoli a képzett medikusunk, Attila a szerelőnk, Pali a pénzügyminiszterünk és jómagam, “főnök” titulust kaptam.
(Vajon miért? :))
Tehát képeink közösek, mindenki beleadta a magáét.
Én így képzelgek egy jól működő minitársadalomról.
Munka, költség és élmény felesbe.
Működhet a jókedv és a szellemiség, mert vendéglátó kisasszonyunk, bár sietett volna, addig marasztaltuk hogy az éj leple alatt osont haza.
A sötétben aztán mindenki megtalálta a maga éjszakázóhelyét, ki-ki Trabantot, ki szalmaalmot, de Pali pl. egy leszerelt szekrényajtót választott.
Reggel bezzeg úgy keltünk mint a gyíkok.
Ameddig nem sütött a nap, lassitott felvétel jele villogott.
A trabik új neveket is nyertek erre a túrára, a pmr rádiók használata miatt, a duplanulla és az egyeske lett a hívónév.
Az első benzinkúton tovább egyszerűsítettük a könyvelésünket.
Először 4 ember, 4 pénztár, aztán 2 ember 1 pénztár és végül 4 ember 1 pénztár lett a nyerő.
Meg is érkeztünk az indulóállomás-kikötőbe, Civitavecchia-ba.
Igazi Canossa járás vette kezdetét.
Dekrétumok, Covid tesztek, appok, QR kódok, hajójegyek négyünknek: 60 nyomtatott oldalt tettek ki.
Lélekemelő volt a sziesztázó városban nyomtatót keresni.
A behajózás tolongása már kezdte behozni a képbe a fekete kontinens hangulatát.
Megfigyelhető volt, hogy hiába állok a csekkoláshoz bármelyik sorban, mert az arabok született tolakodók, az esélytelenek nyugalmával voltunk minden sor végén.
De legalább volt mozi.
Többnyelvű, multikulti szitkozódás, tehetetlen kar-széttárás, satöbbi.
A legjobb, hogy a délután nyomtatott formanyomtatványunk egyike, estére már formát váltott, azaz újat kellett belőle kitölteni.
Aztán a sorbanállás, gurulás.
Az a látvány!
Amikor az Afrikába hazatérők lomolnak.
A furgonokban/ben/kívül/belül/tetején/alján minden helyet kihasználnak csomagszállításra.
Nem vicc.
Volt olyan kisbusz akinek hátsó létrájának minden fokára reklámszatyor, vagy táska volt kötve.
150% kihasználtság.
Emellett még nyomul az ima hangja, a kölykök lármája és még az íze kedvéért mi is beletrombitálunk a hangzavarba. Attila lég, én hajókürtöt szereltem az autóba.
Kisebbfajta cirkuszi látványosság vagyunk, tetőnkön a pedálosokkal, de rendkívül pozitívan várja a közönség, hogy mi lesz a produkció.
Csakúgy mint a hatóság is.
Az olasz nyelv használata nagy előny, olyan szinten paktálok le vámosokkal, hogy dokumentek helyett kis híján autogramot kérnek.
A második trabitól még annyit sem.
Felgurunk a vasteknőre, ami a Grimaldi cég “Catania” nevű versenyzője abból az istállóból, ami csak a nyugdíjas lovakkal foglalkozik.
Napolitano személyzet, rozsdás vas, füstös kémény és olajfilm a hajótest mellett.
De legalább megy.
Nem úgy mint a kikötőbe bespájzolt luxus cruise-rek.
Nincs most bátor gazdag, világutazó, botor lenne a gazdag ember veszélynek kitenni magát.
Ezért aztán a földkerülő luxusjáratok, vakációzó hajók mellékvágányon pocsékolják a drágának hitt energiát.
Kivilágitás, csillogó kabinfények, lámpafüzérek alatt néhány pincér nézi a szoba méretű kivetítőn az aktuális meccset.
Pofán ver a kontraszt, amikor 700 forint értékű dinárért veszek egy berber faluban kézzel, bőrből varrt cipőt.
Ne gondolkozz. Az a “nagyok” dolga.
Lassan horgonyt vonunk, felszáll a révkalauzunk és elhúzunk Európából…
–
Nem egy megalomániás 3000 köbcentis, 250 lóerős, 40 000 eurós új autó. Hanem egy 25 éves, 1100 köbcentis, 300 euró értékű autó félig fémből, félig duroplastból készítve. Mégis ez az autó 2014 januárjában járt az Északi sarkkörön Norvégiában, 2015-ben pedig Afrikában, a Budapest–Bamako-ralin. Célunk ezzel példát mutatni: kevés energia és nyersanyag felhasználásával, minimális környezeti ártalommal, kevés befektetéssel is minden földrajzi cél elérhető.
„Állítólag halálunk előtt néhány másodpercben lepereg előttünk életünk. Éld úgy az életet, hogy ez a film jó sokáig tartson.”
De kik is vagyunk? A világjáró Trabant kalandjairól szóló könyv a képre kattintva elérhető:
